henrik müller photography


hmfoto.de


home

vita

 

portfolio

· hyperreality

· abstract

· urban impressions

 

links

imprint

emlékeim szerint az 1960-as évek közepén vettem először kamerát a kezembe, egy zorki 6-ot. alapvető technikai és monochrom labortechnikai ismereteim is ebből az időből származnak. az 1990-es évek második felében néhány nagyobb utazás révén és elsősorban a digitális képfeldolgozás lehetővé válásával lett a kapcsolatom egyre intenzívebb a fényképezéssel. újabb motivációt adott a digitális kamerák megjelenése, valamint az interneten való publikálás és az ezzel járó megmérettetés lehetősége. ma egyaránt használom az analóg és a digitális felvételi technikát, mindkét esetben számítógépes utómunkával kiegészítve.

ami a témákat illeti, szeretek kísérletezni és sok újat kipróbálni, vállalva a sikertelenség veszélyét is. Közel állnak hozzám mind az erősen geometrikus hatású absztrakt, illetve építészeti felvételek, mind a speciális felvételi technikák és eljárások – crosshívás, többszörös expozíció, lensbaby – használata. speciális területként, a zene szeretetéhez kapcsolódóan, szívesen fényképezek koncerteken, elsősorban jazz muzsikusokat.

rendszerint cél nélkül indulok el és megpróbálom megragadni, feldolgozni a véletlen által szállított anyagot. igyekszem környezetemet úgy bemutatni, hogy a szemlélő rácsodálkozzon. egyelőre távol állnak tőlem a megrendezett és beállított felvételek.

 

müller henrik

english

german

hungarian